A kínai sajtóban megjelent beszámolóból tudjuk, hogy hivatalosan milyen megállapodásokat írt alá a kínai elnök, Hszi Csin-ping és Orbán Viktor Budapesten. A 18 téma között elég sok a súlytalan van, például megállapodottak arról hogy a két ország állami médiája híreket cserél majd.
A Debrecen- Nagytemplomi Református Egyházközség a pünkösdi ünnep előtt is szervez Egyháztáji vásárt. Az árusok május 18-án reggel 8 és fél 12 között várják az érdeklődőket a Leány utcán. Lesznek kézműves foglalkozások és kertészeti előadás. Újdonság, hogy megalakult az Egyháztáji Portékások Egyesülete, ennek keretében már a nyáron elindulhat a házhozszállítás is.
Fráter Erzsébet a Vácrátóti Nemzeti Botanikus Kert munkatársa már négygyermekes családanyaként tért a hit útjára. Református családba született, de csak később vette komolyan a Krisztushoz tartozást. Amikor olvasta a Bibliát, nem tudta meghazudtolni hivatását, botanikus mivoltát és zöld ceruzával kiemelte a növényekről szóló részeket. Az érdeklődésből egy átfogó, számszerűsített gyűjtés született, melyek két könyvhöz is nagyszerű alapot szolgáltattak.
A rendezvényen Jadlóczki Lajos polgármester elmondta: településükön régóta elérhető a bölcsődei szolgáltatás. Több mint egy évtizede az óvoda részeként működött a bölcsőde, majd a törvényi szabályozás változásaival mini bölcsődét hoztak létre hét férőhellyel. Ezt azonban túlnőtte a településen keletkezett igény, ezért döntöttek öt éve egy 12 férőhelyes bölcsőde kialakítása mellett.
Nyírpazony református gyülekezete hagyományosan a szabadban ünnepli Jézus mennybemenetelét. Évek óta a kabalási dombokon tartják ugyanis az áldozócsütörtöki Istentiszteletet – tudtuk meg Victor László lelkipásztortól. A gyülekezeti élet mindennapjaiba bepillantva hallgathatják összeállításunkat.
Május 18-án dupla koncerttel avatják fel a Debreceni Református Egyetemi Templom orgonáját. Az elmúlt években nagyszabású, komplex felújításon átesett, letisztult, modern hangulatú épületben külön kihívás volt, hogy helyet találjanak a templomi hangszernek, hiszen korábban nem volt itt orgona. A karzatot kellett statikailag megerősíteni és átalakítani.
A Tiszántúli Református Egyházkerület egyik sikerprogramja volt az „Örökségünk” tábor, amit pályázati támogatással valósítottak meg. 2019-től 2023-ig négy helyszínen több mint négyezer, nagyrészt hátrányos helyzetű gyereknek biztosítottak ingyenes nyaralást.